rr

2026. május 1., péntek

Feketébe borult a Magyar Rádió: elhunyt legendáját gyászolja az ország

 



Elhunyt Erőss Anna, a Magyar Rádió legendás hangja, aki hosszú évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai rádiózásnak.

Az 1930. június 27-én született, Kazinczy-díjjal kitüntetett műsorvezető nemcsak bemondóként vált ismertté, hanem oktatóként és mentorként is sokat tett a szakma fejlődéséért. Életpályája a rádiózás egyik kiemelkedő korszakát idézi.
Pályafutása során a Magyar Rádió mindhárom csatornáján – Kossuthon, Petőfin és Bartókon – dolgozott, hangját generációk ismerték fel. Nemcsak hírműsorokban hallhatták a hallgatók, hanem színházi közvetítések narrátoraként is. Számos fiatal tehetséget segített pályára, többek között Kertész Zsuzsát és Acél Annát is mentorálta. Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy a rádiózás idővel átalakult: míg korábban a bemondók központi szerepet töltöttek be, később egyre nagyobb teret kaptak a szakértők és az élő megszólalások, bár számára továbbra is örömöt jelentett például komolyzenei műsorokban közreműködni.

Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1970-ben nívódíjat kapott Dömök Gáborral és Egressy Istvánnal közösen a hírszolgálat fejlesztéséért, majd 1973-ban – Péchy Blanka jelenlétében – Kazinczy-díjjal tüntették ki. A rádióban vezetői feladatokat is ellátott: osztályvezető-helyettesként és szakszervezeti titkárként is dolgozott, ahol több mint száz munkatárs tevékenységét hangolta össze, a műsorkészítéstől az archívumok működtetéséig.

Nyugodjon békében!

Forrás



2026. január 8., csütörtök

Azahriah tahó kirohanását Nagy Feró sem hagyta szó nélkül:

 

„Ennek a kis taknyosnak, agyára ment a jó dolga"    

A Kossuth-díjas rocklegenda igyekszik nem magára venni azt, hogy Azahriah "véglénynek" nevezte a Fidesz szavazóit. Nagy Feró mégis értetlenül áll az énekes milliókat sértő gondolatai előtt. Egy jó tanáccsal is szolgált a Toi Toi WC-k koronázott királyának.

Nagy Feró: A leírt sorainál, csak a dalszövegeit értem kevésbé...”

Nagy Feró maga is látta Azahriah arcátlan kirohanását és nem is rejti véka alá, markáns véleményét. „Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy ez a kölyök miről beszél, de gyanítom, neki sincs sok esze, ami lássuk be, sokkal nagyobb baj. Főiskolát végzett emberként, próbáltam értelmezni, hogy mire is gondolhatott a ”költő”, majd bevallom, bele-belelestem Azahriah néhány dalába és rájöttem, a leírt sorainál, csak a dalszövegeit értem kevésbé. Azt hiszem, hogy ennek a kis taknyosnak, agyára mehetett a jó dolga, így unalmában megkereste a közelében fellelhető legnagyobb, épeszű erőt és, hogy egy kis izgalomhoz jusson, magára is rántotta azt.

Nagy Feró: A leírt sorainál, csak a dalszövegeit értem kevésbé..

Felfoghatatlan! ITT feküdt Dudás Miklós, amikor rátaláltak

 





A világbajnok sportoló, Dudás Miklós tragikus halála megrázta az országot. A családja már másodszor éli át a felfoghatatlan fájdalmat, miután másfél évvel ezelőtt az édesapját is brutálisan bántalmazták.Dudás Miklós, a világbajnok sportoló holttestére január 5-én találtak rá budapesti otthonában. A tragédia körülményei egyelőre tisztázatlanok, de a boncolás során olyan sérüléseket fedeztek fel, amelyek miatt a rendőrség halált okozó testi sértés gyanújával indított nyomozást. A sportoló családja mély gyászban van, különösen nagyapja, Dudás István, aki már másodszor veszít el egy közeli családtagot erőszakos körülmények között.

"Meggyőződésem, hogy őt is agyonverték"
A 80-as éveiben járó Dudás István a Blikknek nyilatkozott, és elmondta, hogy nem tudja feldolgozni, ami történt.

„A fiamat is tönkretették ezek a szemetek, most pedig az unokámat verte meg valaki” – mondta elcsukló hangon. Az idős férfi szerint az unokáját valamilyen ürüggyel keresték fel, és meggyőződése, hogy bántalmazták.

„Az ágyon találták meg, de hogy pontosan mi történt, azt nem tudjuk. A nyomozás talán választ ad majd”

– tette hozzá.

A család fájdalmát tovább súlyosbítja, hogy Dudás Miklós édesapja másfél évvel ezelőtt hasonlóan tragikus körülmények között vesztette életét. Egy benzinkúton történt brutális támadás után fél évig kómában feküdt, majd tavaly februárban elhunyt. Most, hogy az unokáját is elveszítette, Dudás István úgy érzi, mintha az egész családjától megfosztották volna.

A rendőrség először közigazgatási eljárás keretében kezdte vizsgálni Dudás Miklós halálát, de a boncolás során talált sérülések miatt büntetőeljárást indítottak. A BRFK Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntettének gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen. A hatóságok feladata, hogy kiderítsék, mi történt a sportolóval a halála előtti órákban.

Dudás Miklós édesanyja is megszólalt a tragédia kapcsán, és elmondta, hogy szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora fájdalmat érez.

„Elmondani nem tudom, mit érzek most, mekkora a fájdalmam” – nyilatkozta. Az asszony rövid időn belül két közvetlen családtagját is elveszítette.

A család most abban bízik, hogy a nyomozás hamarosan eredményre vezet, és kiderül, mi történt valójában Dudás Miklóssal. Az ország pedig együtt gyászol a családdal, és reméli, hogy az igazság napvilágra kerül. Dudás Miklós emléke örökre megmarad a sportkedvelők és szerettei szívében.

Forrás

2025. december 5., péntek

Vásároltak egy használt kanapét. Azt hitték, káprázik a szemük, mikor benéztek a szivacsok közé!

 




Három fiatal, Lara Russo, Reese Werkhoven és Cally Guasti  közösen laktak egy albérletben. Mivel az albérlet nem volt berendezve, nekik kellett megvenniük a bútorokat, így  55 $-ért közös pénzen (nagyjából egy 18 000 Ft-nak felel meg) vettek egy használt kanapét a régiség kereskedőtől.

Egy nap aztán az egyik fiatalnak feltűnt, mintha lenne egy tárgy a kanapé párnájában. Kibontotta a párnát, és egy borítékot talált benne, 4000 $-ral. Amikor átnézték az egész kanapét, még több borítékot találtak, összesen nagyjából 41 000 $-al, ami jelenlegi árfolyamon nagyjából 13 millió Ft-nak felel meg.

Az egyik borítékban ráleltek egy banki bizonylatra is, amelyből kiderült a tulajdonos személye. Úgy döntöttek, nem tartják meg a pénzt, hanem visszajuttatják a jogos tulajdonosának.

Miután megkeresték az idős asszonyt, fény derült a rejtélyre, hogyan került a pénz a bútorba: három évtizeden át gyűjtögettek a férjével, hogy öregkorukra ne legyenek problémáik, azonban amikor az idős hölgy kórházba került, a lánya (aki nem tudott a pénzről), átrendezte a lakást, és kidobta a régi bútorokat.

Mindezt jó szándékból, hogy meglepje idős édesanyját!

A néni a becsületes megtalálóknak fejenként 1000 $-t adott, amely mintegy 320 000 Ft-nak felel meg.

Nagyon nagy dolog, hogy a számukra igen jelentős összeg helyett is a tisztességet, és a becsületet választották: történetüket ebben a videóban nézheted meg röviden!






2023. február 21., kedd

BORZALOM! Egy csaknem 50 éve eltűnt diák maradványait azonosították egy folyóba esett autóban

 



Egy 1976-ban eltűnt egyetemista maradványaiként azonosítottak egy folyóba esett autóban talált emberi csontokat az amerikai Alabama államban – erősítették meg a helyi hatóságok a The Guardian című brit lap keddi jelentése szerint.

Alig több mint egy évvel ezelőtt az alabamai Cusetta város egyik folyójában valaki meglátott egy autóroncsot, és jelentette ezt a rendőrségnek. A nyomozók kihúzatták az autót a vízből, és találtak benne egyebek között személyazonosító okmányokat és emberi csontokat. A csontokon elvégezték a DNS-vizsgálatot, és megállapították, hogy azé a Kyle Clinkscales nevű diáké, aki 1976-ban – 22 évesen – eltűnt, miután a Georgia állambeli LaGrange városból, munka után este autójával elindult az alabamai Auburnbe. A fiú soha nem érkezett meg a városba, amelynek az egyetemén tanult.

Clinkscales eltűnését jelentették a hozzátartozói, ezért a rendőrség elkezdte keresni. Még több kis tavat is lecsapoltak azért, hogy megtalálják a fiatal férfi autóját, de a felkutatására tett erőfeszítések évtizedekig eredménytelenek maradtak. Áttörést az hozott, hogy valaki 2021 decemberében meglátta az autót a cusettai folyóban. A fiú maradványainak azonosítása mostanra befejeződött, de halálának okát továbbra sem tudják – közölte a helyi seriff irodája.

Clinkscales szülei, akik azóta már elhunytak, fiuk eltűnése után a nyilvánosság előtt beszéltek arról, hogy egy titokzatos telefonáló azt mondta nekik: megalapozottan állítja, hogy Kyle Clinkscalest meggyilkolták, és a holttestét elrejtették.

Az ügyben – nem gyilkosságért – néhány évi börtönbüntetésre ítéltek két embert, mert a vád szerint jelen voltak ott és akkor, amikor egy harmadik, a rendőrség számára ismeretlen ember megölte a 22 éves diákot, és hallhattak olyasmit, ami a gyilkosra terhelő lehet, de erről nem voltak hajlandók beszélni a hatóságoknak, tehát a vád szerint akadályozták a nyomozást.

A Daily Beast című lap az autó megtalálása után beszámolt a sheriffi hivatal akkori jelentéséről, és eszerint ennyi év elteltével már csekély esélye van annak, hogy megállapítsák: Clinkscalest meggyilkolták-e egyáltalán, vagy baleset történt: a fiú autójával véletlenül letért az útról és a folyóba zuhant.

(MTI)

2022. október 30., vasárnap

Rendkívüli!! Magyarország megszállása is felvetődött az orosz köztévében. Részletek:

 



A műsor egyik vendége szerint a dolgok jelenleg valóban egy hatalmas háború irányába tartanak, hiába akarják az amerikaiak, hogy az csak Európára korlátozódjon.

Az orosz tévében a meghívott szakértő arról beszélt, hogy az Ukrajna elleni „szent háború” világháborúvá szélesedhet.Szent háború, azaz dzsihád zajlik Ukrajna ellen, de az oroszoknak miért is kéne megállniuk? Miért kéne Munkácsnál vagy a magyar-ukrán határnál megállni, miért ne lehetne ebből világháború?

– ilyen kérdések merültek fel az egyik orosz állami televízió műsorában, vette észre a Telex.

Egy részlet az adásból a Twitterre is kikerült. Ebben a Kreml propagandistája, Vlagyimir Szolovjov beszél arról, hogy az orosz-ukrán háború már egy gigantikus európai háború kitörésének küszöbén áll. A műsor vendége, a közgazdász Jevgenyij Satanovsky volt, aki szerint ez csak egy a sok lehetőség közül. De úgy vélte, hogy a dolgok jelenleg valóban egy hatalmas háború irányába tartanak, hiába akarják az amerikaiak, hogy az csak Európára korlátozódjon.


Jóval idősebb férfival kapták lencsevégre Szabó Zsófit,ez a férfi lehet új barátja? Addig nézd meg a képet míg le nem törlik>>>>>

 



Szabó Zsófi egy fényképet tette közzé, melyen egy világhírű óramárka vezérigazgatójával közösen pózol a a képen. A találgatások azonnal beindultak, milyen viszony lehet kettejük közt. 

Szabó Zsófi és a nála jóval idősebb dúsgazdag üzletember közös fotója csak azért furcsa, mert a színésznő nagyon meghitten támaszkodik Ricardo Guadalupe vállára, és szorosan hozzásimul. Ha üzleti okból találkoztak, ahhoz nem szoktak ilyen szorosan egymáshoz simulni a felek. Szabó Zsófi több képet is készített az estéről, és mindegyik képen ilyen közel állnak egymáshoz az üzletemberrel.

A kép melletti kommentelők rögtön azt írták, hogy ez a férfi lehet Szabó Zsófi új párja, ami csak azért érdekes, mert Szabó nemrég azt nyilatkozta, hogy nncs semmilyen férfi az életében.


Feketébe borult a Magyar Rádió: elhunyt legendáját gyászolja az ország

  Elhunyt Erőss Anna, a Magyar Rádió legendás hangja, aki hosszú évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai rádiózásnak. Az ...